2011. szeptember 11., vasárnap

az én 9/11-em


Ezerkilencszázkilencvenhárom nyarán a New York-i Világkereskedelmi Központ előcsarnokában amíg várakoztam a gyorsliftre, mely a tetőre repít, készíttettem egy fotót a falat díszítő, Sydney-t ábrázoló falfestmény előtt. Ott és akkor arra gondoltam, milyen érdekes, hogy a látvány azt sugallja, egyszerre vagyok két helyen, két városban, két kontinensen és majd legközelebb, ha itt járok megismétlem a felvételt. Nyolc évvel később a berlini kiállításról hazatérőben a vonaton kaptam a hírt, hogy nem lesz legközelebb. Akkor és ott felvillant hirtelen emlékemben a szigorú arcú, fekete bőrű liftkezelő képe a makulátlan egyenruhájában és azon járt az agyam, vajon túl élte-e. Ma egy éve már megírtam, miként zajlott a rögtönzött információs központ létesítése a vonaton, most inkább arról mesélek, hogy mikor Kőbánya-Kispesten buszra szálltam, úton hazafelé a sok csomaggal, felszállt utánam két fennhangon és vidáman, anyanyelvükön csevegő arab diák. Az utasok arcán először félelem, később gyűlölet volt látható és aki tehette, igyekezett elhúzódni. A zsúfolt buszon hamarosan egy üres tér keletkezett. A két fiú úgy tűnt, tudomást sem vett az egészről. Lehet, hogy épp nyári kalandjaikat mesélték egymásnak. Ki tudja. Szép új világ!

Nincsenek megjegyzések: