2012. március 3., szombat

műelemzés

Az első maradandó mű. Ezt a magasztos jelzőt mindössze azzal érdemelte ki, hogy megmaradt. A mű keletkezésének időpontja a dátum szerint a legsötétebb kommunista diktatúra ideje és ez érezhető a kép hangulatán is. Ezt az ifjú, öt és fél esztendős mester az alkotás legfelső sávjában ábrázolt, feltehetően ávósokkal zsúfolt tehergépjárművekkel érzékelteti. A tudatos kompozíciót sejteti, hogy ezen sötét foltot az alkotás alján elhelyezett gőzmeghajtású lokomotívval (akkoriban más nem volt) ellensúlyozta. A régi római kultúra hatása érződik a képen, holott a szerző még ekkor nem is ismerte. A "horror vacui" fogalmával először tíz évvel később, a Képzőművészeti Gimnáziumban találkozott. A kor embertelenségét jelzi az anyag is, mely a művet hordozza. A durván széttépet kartondoboz (nem kartundoboz, ha-ha-ha) az ínség és kizsákmányolás rettenetére utal.

Nincsenek megjegyzések: